Férfi kézilabda Eb
Nagy nehezen nyertek a világbajnok spanyolok
A világbajnok spanyol válogatott 27-25-re nyert a norvég csapat ellen kedden, a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjának második fordulójában.
2014.01.14 22:15MTIEzzel az eredménnyel a spanyol és az izlandi csapat már biztosan középdöntős, míg a kvartett utolsó kiadó helyéről a csütörtöki magyar-norvég összecsapás dönt, amelyen Mocsai Lajos együttesének elég a döntetlen is.
A norvégok a csütörtöki zárófordulóban a magyarokkal, míg a spanyolok az izlandiakkal találkoznak, a csoportból az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik.
B csoport, 2. forduló:
Spanyolország-Norvégia 27-25 (12-8)
Az első félidőben gyorsan négygólos előnyre tettek szert a spanyolok, a norvégoknak egyszer sikerült a felzárkózás, de a fontos pillanatokban a világbajnokok voltak eredményesek. A fordulást követően szinte önkívületi állapotba kerültek a norvégok, és megfordították az összecsapást.
A spanyolok azonban a hajrára feljavultak és visszavették a vezetést, végül pedig a papírformát érvényesítve diadalmaskodtak.
Korábban:
Magyarország-Izland 27-27 (16-15)
A csoport állása:
1. (középdöntős) Spanyolország 4 pont,
2. (középdöntős) Izland 3,
3. MAGYARORSZÁG 1, ű
4. Norvégia 0
A csoport további programja:
Csütörtök:
Spanyolország-Izland 18.00
Magyarország-Norvégia 20.15
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


