Három éven keresztül
Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest
Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül.
2014.01.11 16:44MTI
A Budapest Judo Grand Prix megrendezéséről szóló háromoldalú megállapodást szombaton, sajtótájékoztató keretében írta alá Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, valamint Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.
Tóth László bejelentette, hogy a 100 ezer dollár összdíjazású viadalon minden súlycsoportban négy magyar versenyző indulhat, s mivel a korábbi budapesti Hungária Kupákhoz képest háromszor annyi világranglista pontot lehet szerezni, ezért jól segítheti a magyar cselgáncsozók riói kvalifikációját.
Hozzátette: Budapest ezzel bekerül a világ dzsúdósportjának vérkeringésébe, s legmagasabb szintű nemzetközi kvalifikációs versenyt rendezhet. "A versenyzőket és a résztvevő országokat tekintve is ez az esemény lesz az eddigi legnagyobb a magyar dzsúdó történetében" - mondta az elnök.
Az idei Budapest Judo Grand Prix-re a tervek szerint június 21-22-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor. Tóth László beszélt arról is, hogy Magyarország 2017-ben szeretne cselgáncs-világbajnokságot is rendezni, s az idei GP egy lépcsőfok lehet ennek a célnak a megvalósítása érdekében.
Marius Vizer úgy fogalmazott, hogy a magyar dzsúdó életében - az eredményeket és a kormányzati támogatást tekintve - most érkezett el az a pillanat, hogy bekerüljön a World Judo Tourba, s ilyen szintű viadalnak legyen a házigazdája. Hozzáfűzte: ez annak is köszönhető, hogy Magyarország cselgáncsban jelenleg a világ 10-15 legerősebb nemzete közé tartozik.
A budapesti vb-vel kapcsolatban annyit tett hozzá: először legyen a GP sikeres, s utána lehet majd a vb-rendezésről beszélni. Simicskó emlékeztetett arra, hogy a magyar cselgáncs 2020-ig összesen 11 milliárd forint kormányzati támogatásra számíthat hosszú távú sportági koncepciójának megvalósításához.
Megjegyezte: az állam a budapesti Grand Prix megrendezéséhez ezen felül évi mintegy százmillió forinttal járul hozzá. Mindezt a sportág közelmúltban elért eredményeivel és azzal indokolta, hogy a cselgáncs a legnépszerűbb küzdősport Magyarországon.
A londoni olimpián bronz-, a tavalyi budapesti Eb-n aranyérmes Csernoviczki Éva szerint fantasztikus lehetőség lesz, hogy a magyar judokák itthon versenyezhetnek a világranglista pontokért.
"Mivel júniusban indul az olimpiai kvalifikáció, így nekem ez lesz az első olyan verseny, amelyen elindulok. A tavalyi Európa-bajnokság kapcsán szép emlékek fűznek Budapesthez, bízom benne, hogy hazai közönség előtt a Grand Prix-n is jól tudunk majd szerepelni" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06