Az időjárás közbeszólt
Délután folytatódhat a Galatasaray-Juve meccs
Ma, közép-európai idő szerint 14 órakor folytatódik a kedden este a rossz időjárás miatt félbeszakadt Galatasaray-Juventus mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában.
2013.12.11 08:20MTI
A havazás és a jeges eső miatt a 32. percben, 0-0-s állásnál Pedro Proenca játékvezető előbb beszüntette a találkozót, majd később úgy döntött, a pálya továbbra is alkalmatlan a játékra, ezért szerdán próbálják meg folytatni a mérkőzést.
Az összecsapásnak nagy tétje van, ugyanis a két együttes éppen egymással küzd a nyolcaddöntőbe jutásért. Hazai sikerrel a Galatasaray, míg döntetlennel és vendéggyőzelemmel a Juventus jut a legjobb 16 közé. A két csapat isztambuli meccseinek történetében nem a keddi volt az első, amelyet halasztani kellett.
Az 1998/1999-es BL-szezon csoportkörében egy héttel kellett eltolni a meccset, mert az olasz hatóságok által 1998. november 12-én elfogott kurd vezér, Abdullah Öcalan kiadatása kapcsán politikai feszültség alakult ki a két ország között, amelynek következtében Törökországban olaszellenesség volt tapasztalható.
Öt évvel később szintén egy hetet csúszott a Galata-Juve csoportmeccs, ráadásul akkor már nem is Isztambulban, hanem Dortmundban rendezték meg az összecsapást. Akkor a halálos áldozatokat követelő isztambuli robbantásos merényletek miatt halasztották el a találkozót, és az UEFA úgy határozott, hogy a pótlást semleges helyszínen kell lebonyolítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


