Fiatalítás
Hat kickbox-újonc a magyar vb-válogatottban
Gőzerővel készül a magyar kick-boksz válogatott a törökországi WAKO point-fighting, light-contact, low-kick és full-contact világbajnokságra.
2013.11.28 21:54ma.hu
A november 30. és december 8. között Antalyában rendezendő esemény az év utolsó nagy megmérettetése. Egy kategóriában és egy súlycsoportban minden nemzet csak egy-egy versenyzőt nevezhet, ennek ellenére hatalmas lesz a mezőny a vébén, közel ezer versenyző indul. A megfiatalított magyar válogatott hat újoncot avat, most először képviseli majd a magyar színeket Kiss Roland, Murvai Márton, Sándor Cintia, Elszaszer Dávid, Makó Evelyn és Varga Martin - áll az Objektív Hírügynökség tájékoztatójában.
Zrínyi Miklós szövetségi kapitány betekintést engedett a válogatott edzőtáborában zajló munkába. "Most ért véget az edzőtábor első része, amelyet sok küzdelem jellemzett. A hét további részében már csak azok küzdenek, akiknek nagyon szüksége van rá, a többiek már nem. A hangulat teljesen elfogadható, de sajnos nem tudott eljönni mindenki, hiszen három versenyzőt nem engedtek el a munkahelyéről illetve az iskolájából. A többiek viszont hajtanak, dolgoznak. Ami a versenysúlyokat illeti, elenyésző súlytöbblet két versenyzőn található, a többiek súlya beállt, de ezzel a két versenyzővel sem lesz gond" - fogalmazott Zrínyi Miklós.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


