A kormányfő is jelen lesz a temetésen
Ma délután búcsúztatják Kolonics Györgyöt
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz Kolonics György temetésén, amelyre ma 14:30 órakor kerül sor a Farkasréti temetőben.
2008.07.25 09:29MTIA szertartáson az egyházi búcsúztatás mellett megemlékezik a kétszeres olimpiai bajnok kenusról Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyenesei István önkormányzati miniszter, valamint Tóth Mihály, Csepel és Szabolcs Attila, Budafok polgármestere.
A versenyzőtársak nevében Kiss György búcsúzik majd "Kolótól". A temetésen jelen lesznek a pekingi játékokra készülő kajak-kenu válogatott tagjai és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Kolonics György koporsója mellett Wichmann Tamás és Reményi Péter helyezi el a bajnok kenu lapátját, a sírhoz pedig mindkét oldalon hét-hét kenus kíséri a koporsót - köztük korábbi páros társai, Kozmann György, Horváth Csaba és edzője, Ludasi Róbert.
A Csepel 15-szörös világbajnok sportolója múlt kedden, edzés közben lett rosszul, megállt a szíve és az életét már nem sikerült megmenteni. Harminchat éves volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


