Óvatos a világ leggyorsabb embere
Tyson Gay nem indul Londonban
Tyson Gay, a férfi 100 és 200 méter világbajnoka elővigyázatosságból lemondta szereplését a pénteken és szombaton sorra kerülő londoni atlétikai Super Grand Prix-n.
2008.07.24 13:00MTI/ ma.huTyson Gay nem csak gyors, hanem igazi profi is. Bár most sokan talán azzal vádolják, hogy nem meri vállalni a küzdelmet legnagyobb riválisával, Asafa Powell-lel, ám nagy valószínűséggel messze nem erről van szó.
Gay ugyanis esélyes arra, hogy a klasszikus sprint távot (100 m), valamint az amerikai váltó tagjaként a 4x100 méteres váltót is megnyerje az olimpián, amivel történelmi tettet hajtana végre. Ezt pedig nem akarja kockáztatni azzal, hogy esetlegesen rásérül a jelenlegi térdsérülésére.
Az amerikai sprinter ugyanis az utóbbi hetekben a hazája olimpiai válogatóján szenvedett sérüléséből próbált felgyógyulni, s ugyan orvosai szerint szépen rendbejött a térde, nem akar kockáztatni.
"A sérülés ellenére is rajthoz akartam állni Londonban, de jobban átgondoltam a dolgot. Csupán három hét van a 100 m olimpiai előfutamáig, vigyáznom kell" - indokolt Gay. Így tehát az angliai viadal talán legnagyobb érdeklődéssel várt csatája hiúsult meg, hiszen az amerikai sztár a jamaicai Asafa Powell-lel, a szám korábbi világcsúcstartójával csapott volna össze 100-on.
Gay a válogatón a 200 középdöntőjében sérült meg, így Pekingben csak 100-on - amit a válogatón könnyedén nyert meg - és 4x100 méteren indulhat, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évben honfitársai a hosszabbik távon sem tudták még megközelíteni sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06