Egyhangú javaslattal
Kárpáti György lett a nemzet sportolója
Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó kapta a Nemzet Sportolója címet, a hely Gyarmati Dezső augusztusi halálával üresedett meg.
2013.11.07 18:04MTI
Kárpáti György a zágrábi Eb-n
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkárságának csütörtöki közlése szerint a kormány elfogadta a nemzet sportolóinak egyhangú javaslatát, s ennek alapján ítélte oda a címet.
A címet és a vele járó életjáradékot tizenkét olyan sportoló viseli, illetve kapja, aki betöltötte hatvanadik életévét, kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutása után is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben.
A közlemény emlékeztet arra, hogy 2011-ben jelentősen módosultak a cím adományozásának eljárási szabályai. Az új szabályozás értelmében a nemzet sportolói tesznek javaslatot az új tagra, s a grémium most egyhangúlag, ellenszavazat nélkül Kárpáti Györgyöt jelölte. A javaslatot a sportpolitikáért felelős miniszter, Balog Zoltán terjesztette a kormány elé. Az indoklás szerint Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző, minden idők legfiatalabb olimpiai bajnok vízilabdázója színes és eredményes sportkarrierje, edzői és sportvezetői pályafutása alapján érdemelte ki a címet.
A Nemzet Sportolója cím jelenlegi birtokosai:
Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó (2004-től)
Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő (2004)
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász (2004)
Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok vívó (2004)
Portisch Lajos olimpiai bajnok sakkozó (2004)
Székely Éva olimpiai bajnok úszó (2004)
Weltner Györgyné Ivánkay Mária nyolcszoros siketlimpiai bajnok asztaliteniszező (2004)
Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő (2007)
Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó (2007)
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó (2011)
Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó (2011)
Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
A korábbi tagok:
Puskás Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó (2004-2006)
Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető (2004-2007)
Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó (2004-2010)
Albert Flórián aranylabdás labdarúgó (2004-2011)
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (2004-2013)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


