Szingapúrból jelentjük
Úszó világkupa - Országos csúccsal és három éremmel kezdtünk
Hosszú Katinka országos csúccsal győzött 100 méter pillangón a rövidpályás világkupa-sorozat szingapúri állomásának első napján, melyen összességében két arany- és egy ezüstérmet szerzett.
2013.11.05 13:55MTI
A világ- és Európa-bajnok magyar úszó 56.58 másodperces idejével a tavaly decemberben, Szentpéterváron felállított 56.72-es rekordját adta át a múltnak 100 pillangón. A döntőben többek között a szám normálmedencés világbajnokát, a svéd Sarah Sjöströmöt, illetve olimpiai bronzérmesét, az ausztrál Alicia Couttsot is maga mögé utasította.
Hosszú a 200 méter gyors fináléjában lépett először rajtkőre, ebben 1:52.63 perces teljesítménnyel ezüstérmes lett. A pillangón felállított országos csúcsát követően néhány perccel már az 50 méter hát döntőjében ugrott medencébe, s remek hajrával, 27.20 másodperccel ötödikként végzett.
Hosszú 200 méter vegyesen világ- és Európa-bajnokhoz méltóan versenyezve esélyt sem adott riválisainak: 2:05.33 perces idejével a vk-sorozat hatodik állomásán a hatodik győzelmét aratta ebben a számban. Végül 200 háton versenyzett, s 2:03.97 perccel a negyedik helyen zárt.
Gyurta Dániel 200 méter mellen, a szám olimpiai és világbajnokaként már az első 50 méteren tetemes előnyre tett szert, melyet folyamatosan növelt és imponáló különbséggel, 2:02.62 perces idővel diadalmaskodott. Korábban indult 50 méteren is, azon 27.03-mal hatodik lett.
A férfiak 400 méteres vegyesúszásában Gyurta Gergely ötödik, Földházi Dávid hetedik, míg 400 gyorson előbbi hetedik, utóbbi pedig nyolcadik lett.
Férfi 200 méter pillangón az olimpiai bajnok dél-afrikai Chad le Clos 1:48.56 másodperces teljesítménnyel világcsúcsot állított fel, önmaga augusztusban, a vk-sorozat eindhoveni állomásán úszott, 1:49.04 perces idejét adta át a múltnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


