Már csak egy lépés a döntő
Evezős-vb: Hallerék és Hajdú a középdöntőben
A szerdai reményfutamokból két magyar egység jutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az ausztriai Ottensheimban zajló evezős-világbajnokságon, amelyet az olimpia műsorában nem szereplő számokban írtak ki.
2008.07.23 18:43MTIA kétpárban kétszeres vb-aranyérmes Haller Ákos - szegedi klubtársaival, Tari Jánossal és Baka Sándorral - második lett a kormányos kettesek között és ugyanezzel a helyezéssel jutott tovább Hajdú Zsuzsanna is a könnyűsúlyú egypároknál.
A férfiak hasonló számában versenyző Kitka Gergelynek nem sikerült a bravúr, csak ötödik lett, így ő a folytatásban az alsóági középdöntőben küzdhet, a 13-24. helyért.
A férfi könnyűsúlyú nyolcasoknál - ahol hosszú évtizedek után először van magyar résztvevő - és női könnyűsúlyú négypárban a kevés nevező miatt (9, illetve 8 hajó) a reményfutam egyben középdöntő is volt, de a magyaroknak nem sikerült bekerülniük a legjobb hat közé és így a B döntőben szállhatnak majd vízre.
Hallerék és Hajdú középdöntőjét pénteken rendezik, a vb - amelyen az ifjúsági korosztály küzdelmében hét magyar egység versenyez - vasárnapig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


