Zsengellér Gyulát novemberben temetik újra
Magyar földben nyugodhat a legendás labdarúgó
Családja a közelmúltban hazahozatta Zsengellér Gyula földi maradványait Ciprusról, az Újpest és a magyar válogatott egykori legendás labdarúgójának újratemetésére november közepén, Cegléden kerül sor.
2013.10.27 16:33MTI
MTI
Az 1999 márciusában, 83 éves korában elhunyt világbajnoki ezüstérmes futballista fia, Zsengellér Zsolt Budapest IV. kerület önkormányzatának hivatalos honlapján elmondta, hogy édesapja földi maradványait október 20-án, vasárnap hozták haza Nicosiából. A család úgy tervezi, hogy november 16-án szülővárosában, Cegléden ravatalozzák fel, és református istentisztelet keretében búcsúznak el tőle.
Zsengellér Gyula 1935 és 1947 között a Salgótarján, majd az Újpest színeiben 325 magyar bajnoki mérkőzésen 387 gólt szerzett. A válogatottban 39 alkalommal lépett pályára, és 32-szer volt eredményes. Tagja volt az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Négyszeres bajnok és ötszörös gólkirály volt itthon, később az olasz AS Roma csapatában folytatta pályafutását. Visszavonulása után edzőként dolgozott Olaszországban, majd Cipruson dolgozott, és a szigetországban telepedett le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


