Orosz siker
Súlyemelő vb - Ivanov nyert 94 kilóban
Az orosz Alekszandr Ivanov győzött összetettben a férfi 94 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának utolsó előtti versenynapján.
2013.10.26 22:29MTIA szombat délutáni első A csoportos döntőben szakításban hárman is 180 kilón végeztek, közülük a fehéroroszok idei Európa-bajnoki negyedik helyezettje, Aliakszandr Makaranka nyert, mivel könnyebb volt mind a tavalyi, londoni ötkarikás ezüstérmes, 2010-ben vb-győztes Ivanovnál, mind pedig a 2008-ban olimpiai negyedik, 2009-ben világbajnok kazah Vlagyimir Szedovnál.
Lökésben Makaranka kiszállt a küzdelemből - itt csak 7., összetettben pedig 4. lett -, belépett viszont a trónkövetelők közé egy másik kazah: a 2012-es olimpia hetedik helyezettje, Almasz Utesov, aki 222 kilogrammig jutott, ezzel a fogásnemben és - 397 kilogrammal - összetettben is második lett, maga mögé utasítva honfitársát, Szedovot, akinek újabb két bronz jutott. Ivanov azonban mindkettőjüknél jobbnak bizonyult, s - könnyebb lévén Utesovnál - 222 kilóval a lökés aranyát éppúgy beseperte, mint 402 kilogrammal az összetettét.
Eredmények:
férfi 94 kg, összetett, világbajnok:
Alekszandr Ivanov (Oroszország) 402 kg (szakítás 180 kg, lökés 222 kg)
2. Almasz Utesov (Kazahsztán) 397 (175, 222)
3. Vlagyimir Szedov (Kazahsztán) 396 (180, 216)
szakítás, világbajnok:
Aliakszandr Makaranka (Fehéroroszország) 180 kg
2. Ivanov 180
3. Szedov 180
lökés, világbajnok:
Ivanov 222 kg
2. Utesov 222
3. Szedov 216
Azonos eredménynél a könnyebb testsúly rangsorolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


