Asztalitenisz Eb
Meccslabdákról kaptak ki Pótáék - minden magyar páros kiesett
Kellemetlen meglepetést okozva minden magyar, illetve magyar érdekeltségű duó búcsúzott a párosverseny pénteki első fordulójában a Bécs melletti Schwechatban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.
2013.10.11 12:26MTIA vereségek közül különösen Póta Georgina és Pergel Szandra kudarca fájó, hiszen szoros csatát vívtak szerb, olasz riválisukkal, s miután a negyedik szettben meccslabdát hárítottak, a döntő játszmában ők kerültek - háromszor is - egy pontra a győzelemtől. Végül azonban az ellenfél, Ana Maria Erdelji és Nikoleta Stefanova jutott a nyolcaddöntőbe.
Tavaly, a dániai Herningben Póta - Tóth Krisztinával az oldalán - ezüstérmet szerzett, míg Madarász Dóra a holland Britt Eerland párjaként bronzérmes lett ebben a számban. Ezúttal ugyanakkor utóbbi egység számára is a nyitóforduló volt a végállomás, miután simán kikapott egy ázsiai származású játékossal felálló luxemburgi párostól.
Eredmények (a viadal honlapja szerint):
páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
nők:
Ana Maria Erdelji, Nikoleta Stefanova (szerb, olasz)-Póta Georgina, Pergel Szandra 3-2 (-9, 11, 13, -12, 12)
Sarah De Nutte, Xia Lian Ni (luxemburgi)-Madarász Dóra, Britt Eerland (magyar, holland) 3-1 (8, 12, 7-, 4)
Marija Dolgih, Polina Mihajlova (orosz)-Lovas Petra, Ambrus Krisztina 3-0 (11, 5, 3,)
Sofia Polcanova, Amelie Solja (osztrák)-Nagyváradi Mercédesz, Tessy Gonderinger (magyar, luxemburgi) 3-0 (7, 7, 8)
Férfiak:
Pär Gerell, Jens Lundqvist (svéd)-Fazekas Péter, Pavel Platonov (magyar, fehérorosz) 3-1 (5, -10, 7, 3)
Az Eb vasárnapig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


