Magyarok nyerték
Rokob nyerte a 30 ironmanes ultratriatlont, Szőnyi lett a második
A győri Rokob József nyerte meg a világon először megrendezett olaszországi 30-szoros Ironman-versenyt, melyen összesen 114 kilométert úsztak, 5400 kilométert kerékpároztak és 1260 kilométert futottak a résztvevők.
2013.10.08 12:16MTIA komáromi önkormányzat sajtóreferensének keddi tájékoztatása szerint a másodikként a komáromi Szőnyi Ferenc érkezett a célba.
"A két magyar kiemelkedett a mezőnyből, általában ők ketten osztoztak az első két helyen a napi összevetésekben. A harmincadik nap végén Szőnyi Ferencnek két óra hátránya volt, a harmadik helyezett svéd Greger Sundinra pedig több mint 20 órát vertek összetettben" - mondta Radics Gábor.
A versenyzők naponta teljesítettek egy hosszú távú triatlont, amely 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból áll. A magyarok 11-12 órás napi időket értek el, így ők tudtak a legtöbbet pihenni két Ironman között. A verseny keménységét jelzi, hogy a 21 indulóból csak nyolcan tudták leküzdeni a távot az olaszországi Lonato de Gardában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06