Adott a lehetőség
Wenger: Ramsey még jobb lesz
A Premier League 6. fordulójában az Arsenal 2-1-re nyert a Swansea otthonában, ismét átvéve ezzel a vezetést a tabellán. Az "ágyúsok" menedzsere, Arsene Wenger úgy érzi, a londoni együttes második gólját szerző Aaron Ramsey előtt nagy jövő áll.
2013.09.29 15:28ma.huAz első fordulóban az Aston Villa ellen hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereség nem éppen mondható pozitív kezdetnek az Arsenal részéről, a folytatás azonban már annál inkább, hiszen az „ágyúsok” 12:4-es gólaránnyal zsebelték be az összes elérhető pontot az utóbbi öt fordulóban, ráadásul a Bajnokok Ligája csoportkörében és a Ligakupában is jól szerepeltek.
A sikerek legfőképpen a bajnokságban eddig négy-négy gólt szerző Aaron Ramseynek és Olivier Giroud-nak köszönhetőek. Ramsey kiemelkedő formában futballozott az utóbbi időben, és ez alól a Swansea City elleni mérkőzés sem kivétel, amelyen a walesi először gólpasszt adott Serge Gnabrynak, majd a 62. percben megduplázta csapata előnyét.
A 22 esztendős futballista kilenc idén lejátszott találkozón nyolc alkalommal talált be, és a mostani mérkőzés legjobbjaként oroszlánrészt vállalt abban, hogy Arsene Wenger együttese ismét a bajnokság éléről várhatja a következő fordulót.
„A Swansea ellen nem kezdtünk jól, de a második félidőre szerencsére sikerült javítanunk a játékunkon. Aaron ismét remekül játszott, gólpasszal és góllal segített minket a győzelemhez. Hatalmas potenciál van benne, még mindig sokat fejlődhet” – mondta Arsene Wenger, aki az első gólt szerző Serge Gnabry játékára is kitért.
„Walcott és Oxlade-Chamberlain hiányában megadatott neki a lehetőség, és ő nagyszerűen élt vele. Még csak 18 esztendős, és máris meghálálta bizalmunkat. Gnabry nagyszerű tehetség és a személyisége is remek.”
Az Arsenal kedden a BL-ben igazi presztízscsatát vív majd a Napoli ellen, amely elhappolta az Arsene Wenger által is csábított Gonzalo Higuaínt. Az olaszok elleni találkozót követően az Arsenal futballistái hatodikán a West Bromwich Albion vendégeként lépnek pályára a bajnokságban. Utóbbi találkozónak ők lesznek az abszolút favoritjai a fogadás piacain fellelhető oddsok alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


