Birkózó-vb
Kiss elődöntős, Lőrincz kikapott
Kiss Balázs bejutott az elődöntőbe a kötöttfogásúak 96 kilogrammos kategóriájában, Lőrincz Viktor ugyanakkor a nyolcaddöntőben kikapott a 84 kilósok között a budapesti birkózó-vb szombati versenynapján.
2013.09.21 17:09MTI
Kiss Balázs, a szakág legutóbbi magyar vb-győztese (2009) az első két meccsén nagyon meggyőző volt, s formája az idei Európa-bajnoki harmadik török Cenk Ildem ellen is kitartott.
A BVSC sportolója nagy iramban kezdett, s fél perc sem telt el, amikor egy szép válldobással rukkolt elő. A mérkőzésvezető három helyett ugyan csak egy pontot adott az akcióért, ám a dobás utáni mögékerülésért végül két pont járt Kissnek (2-0), aki az előny birtokában sem állt meg: hajtotta tovább Ildemet, s másfél percnél a szőnyegen kívülre tette (3-0).
Az előny megnyugtatóvá vált, főleg úgy, hogy a töröknek érezhetően nem volt elképzelése arról, mit is tudna kezdeni riválisával, így még az első szakaszban megintették. A pihenőt követően Ildemnek tulajdonképpen esélye sem volt akciót csinálni, néhány fejlefogásából pedig simán bújt ki a magyar.
Kiss Balázs végül megtartotta 3-0-ás előnyét, s bejutott az elődöntőbe, ezzel biztosan éremmérkőzést vívhat majd az esti programban. A fináléba kerülésért pedig a kétszeres Eb-győztes, olimpiai harmadik örmény Artur Alekszanjannal csatázik.
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás 23 éves öccse, Viktor villámgyőzelme után a következő körben a még iráni színekben kétszeres vb-harmadik, azeri Saman Tahmasebi ellen lépett szőnyegre, s hamar kiderült, hogy nehéz dolga lesz ellene, riválisa ugyanis fél perc alatt a földre vitte (0-2).
A folytatásban a ceglédi sportoló mindent megpróbált, ám nem tudta hátrányát csökkenteni, majd a szünet után nem sokkal őt intették, Tahmasebi pedig szépen kiemelte és megdobta (0-5). Lőrincznek több mint egy perce maradt a fordításra, de nem tudott fogást találni a nagyon erős azerin, aki összességében biztosan jutott a nyolc közé.
Lőrincz, aki a vereség után nem akart nyilatkozni, abban még bízhat, hogy Tahmasebi a fináléba kerül, s ő a vigaszágon folytathatja. Kozák István ugyanakkor még ebben sem, miután kubai legyőzője a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06