Birkózó-vb
Módos a legjobb 8 között
A kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában Módos Péter bejutott a legjobb nyolc közé pénteken a Papp László Sportarénában zajló birkózó-vb-n.
2013.09.20 15:16MTILondon olimpiai bronzérmese újabb rendkívül nehéz meccset nyert meg az idei Eb-n hetedik norvég Thomas Rönningennnel szemben. A felek ezúttal sokkal visszafogottabban keresték a fogást, mint Módos első meccsén, egyik birkózó sem volt igazán kezdeményező, ezért a mérkőzésvezető figyelmeztette is őket.
Végül a bíró Módost küldte először parterhelyzetbe, riválisa billentéssel akciót is csinált rajta, de a szigetvári versenyző kibújt a szorításból, így egyenlített (2-2). A második menetben Módos tűnt aktívabbnak, de igazán akcióveszélyes helyzetet ő sem tudott teremteni, ugyanakkor Rönningen semmit sem csinált a fogások bontásán kívül, ezért neki kellett letérdelnie. A 25 éves magyarnak megfelelt a 2-2-es eredmény, mivel ő szerezte később a pontjait, így döntetlennel ő volt a kedvezményezett, ennek megfelelően nem is erőlködött igazán, csak az eredmény megtartására törekedett - végül sikerrel.
A legjobb nyolc között az észak-koreai Jun Von Csol vár Módosra. Közben Németh Zsanett (72 kg) kiesett, mivel legyőzője a következő körben kikapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


