Még várnia kell Balzsaynak
Mégsem világbajnoki címért bokszol Balzsay
Mégsem mondott le a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki övéről Joe Calzaghe, így ezért a címért nem mérkőzhet meg Balzsay Károly és a kanadai Jean Pascal.
2008.07.17 17:45MTIA monokli.com internetes szaklap beszámolója szerint a WBO ennek megfelelően módosította a magyar bokszoló mérkőzésének kiírását, vagyis az összecsapáson Balzsay az úgynevezett "átmeneti" vb-övért szállhat ringbe a profik között szintén veretlen Pascallal.
Amennyiben Calzaghe a szeptemberi, Roy Jones Jr. elleni félnehézsúlyú meccse után visszatér a nagyközépsúlyba, ki kell állnia a Balzsay-Pascal összecsapás győztesével, különben annak a párharcnak a nyertese lesz a világbajnok. Balzsay mérkőzéséről az eredeti kiírásnak megfelelően jövő kedden, Puerto Ricóban döntenek versenytárgyalás keretében.
Amelyik istálló vagy promóter a nagyobb összeget ajánlja, az rendezheti meg az összecsapást. A minimális felajánlási összeg 300 ezer dollár, mely a küzdelem nyereményalapját képezi. A mérkőzést a versenytárgyalást követő 45-90 napon belül meg kell rendezni. A tárgyalás elmaradhat, ha a felek meg tudnak egymással egyezni
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


