MKKSZ
Kajak-kenu vb: Baráth szerint Storcz vezetőedző lehet
A szövetségi kapitányi poszt ugyan megszűnik, ám Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szerint Storcz Botondnak jó esélye van arra, hogy vezetőedzőként folytassa a munkát.
2013.09.02 11:38MTI
A szövetség vezetője a Digi Sport Reggeli start című műsorának hétfői adásában beszélt arról, hogy a szövetségi kapitányi feladatokat veszi majd át a vezetőedző, akinek a személyére a szakmai alelnök és a főtitkár tesz javaslatot az elnökségnek.
"Én azt gondolom, a javaslat az ő személyére érkezik majd" - mondta Baráth Etele, aki jelezte, azért változtatnak az eddigi vezetési struktúrán, mert a sportágnak fenntartható pályára kell állnia, s az élsport mellett tömegbázist kell teremtenie, illetve új bevételeket generálnia.
A sportvezető a vasárnap zárult duisburgi világbajnokságot kiválónak értékelte, az előzetes várakozásokhoz mérten "tizes skálán húszast" adna a magyar csapatnak, amely hét arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett.
Baráth Etele a három aranyérmet nyert Kozák Danuta, illetve a kenu egyes 1000 méteren győztes, 5000-en második Vajda Attilát külön is kiemelte, ugyanakkor a 200 méteren érzékelhető hiányosságokra is felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy itt is vannak már feltörekvő tehetségek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06