Széll nem jutott a legjobb 12 közés
Evezős-vb - Galambos középdöntős
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter sikerrel vette szerdai negyeddöntőjét, s ezzel bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon.
2013.08.28 08:21MTI
Az egypárban induló Széll Domonkos a 13-24. helyért folytathatja a szereplését. A 26 éves váci Galambos a negyedik futamba kapott besorolást a legjobb 24 között, s - a nemzetközi szövetség honlapja alapján - csak német riválisa tudta megelőzni, így másodikként zárva biztosította a helyét a középdöntőben.
A sportolónak a három évvel ezelőtti bronz és a tavalyi ezüst után most is az a célja, hogy dobogóra kerüljön - csütörtökön már a fináléba kerülés lesz számára a tét. Széll Domonkosnak nem sikerült jól a szerdai negyeddöntő az egypárevezősök versenyében, nem tudott az első három közé kerülni, ötödik lett, s ez azt jelenti, hogy a folytatásban - ugyancsak csütörtökön - az alsóházi középdöntőben lesz érdekelt, azaz a legjobb esetben is csak a 13. helyet szerezheti meg.
A harmadik magyar egység, a kormányos nélküli kettesek között szereplő Simon Béla és Juhász Adrián szintén csütörtökön száll vízre legközelebb, Galamboshoz hasonlóan a középdöntőben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


