Jól szerepelt a 17 éves versenyző
Ifjúsági cselgáncs-vb: Gercsák Szabina aranyérmes
A 63 kg-osok között szereplő Gercsák Szabina aranyérmet nyert a Miamiban zajló ifjúsági cselgáncs világbajnokságon.
2013.08.11 15:45MTI
A judoinfo.hu tájékoztatása szerint a 17 esztendős magyar versenyző erőnyerőként kezdett, majd az argentin Gimena Laffeuilade ellen hátrányból fordítva két vazarival nyert. Ezt követően a montenegrói Ivana Sunjevic ellen a magyar lány három percet töltött a tatamin, ezalatt brillírozott: két jukót, egy vazarit, s végül egy ippont ért el.
Gercsák a negyeddöntőben a francia Marina Olartéval szemben bizonyult jobbnak egy vazarival, majd a brit Lubjana Piovesana elleni elődöntő nagy csatát hozott, ám a magyar versenyző végül ipponnal diadalmaskodott. A francia Ines Prevot elleni finálé mindössze 1 perc 13 másodpercig tartott, ugyanis Gercsák ekkor újabb ipponnal megszerezte a sportág első magyar ifjúsági világbajnoki címét.
Flórusz János tanítványa ebben az esztendőben már megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, ezüstérmes volt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, valamint a budapesti felnőtt kontinensviadalon a mezőny legfiatalabb tagjaként a hetedik helyen zárt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


