Női kard
Vívó-vb: Várhelyi a legjobb 16 között
Második mérkőzését is megnyerte, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a kardozó Várhelyi Anna a budapesti vívó-világbajnokságon. Márton Anna ugyanakkor kikapott, ezzel számára befejeződött a verseny.
2013.08.09 17:28MTI
Várhelyi izgalmas küzdelemben múlta felül a spanyol Sandra Marcost. Több alkalommal is háromtusos hátrányt dolgozott le vele szemben, majd 10-12-ről 13-12-re fordított. Nem sokkal később, 13-14-nél már megint ő volt hátrányban, de előbb egyenlített, majd a támadást kezdeményező Marcos csuklóját látványosan megvágva kicsikarta a győzelmet.
"A verseny elején még görcsös voltam, de a közönség olyan légkört teremtett, amely feloldott, és élveztem a vívást" - mondta utóbb mosolyogva. Márton Csu Minnel csapott össze a 16 közé kerülésért, és bár az első tust még ő adta, a későbbiekben nem volt igazán esélye.
A kínai vívó aktívabb volt, bátrabban indult és pontosabban fejezte be akcióit, így végül jelentős különbséggel, hat tussal nyert. "Nagyon kellemetlen ellenfél volt. Az elején nem is éreztem a ritmusát. A szünet után változtattam, de már késő volt. Azt hiszem, az volt a baj, hogy nem mozogtam eleget" - összegzett Márton.
Eredmények:
A 64 között:
Várhelyi Anna-Sybille Klemm (német) 15-13
Márton Anna-Sabina Mikina (azeri) 15-14
Maria Belén Pérez Maurice (argentin)-Benkó Réka 15-12
A 32 között:
Várhelyi-Sandra Marcos (spanyol) 15-14
Csu Min (kínai)-Márton 15-9
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


