Válogató
Kajak-kenu: Lantos és a Szabó, Fazekas duó nyerte a szétlövést
A győri Lantos győzött az első, májusi fordulóban is, s azért kényszerült most különversenyre, mert pénteken kikapott párostársától, Nagy Pétertől. Sikerült visszavágnia.
2013.07.21 10:47MTIKenu egyes 200 méteren Lantos Ádám, kajak kettes 1000 méteren pedig a Szabó Gabriella, Zur-Fazekas Krisztina duó nyerte vasárnap az úgynevezett szétlövést a kajakosok és kenusok Szegeden rendezett válogatóversenyén, azaz ezekben a számokban ők képviselik majd a magyar színeket az augusztus végén rajtoló duisburgi világbajnokságon.
A győri Lantos győzött az első, májusi fordulóban is, s azért kényszerült most különversenyre, mert pénteken kikapott párostársától, Nagy Pétertől. Sikerült visszavágnia, így a júniusi, portugáliai Eb-hez hasonlóan - ahol nem jutott be a döntőbe - a vb-n is ott lehet.
Női K-2 1000 méteren a négyesben olimpiai bajnok Szabó és Zur-Fazekas megismételte pénteki győzelmét, riválisuk a májusi válogatón első Vad Ninetta, Kárász Anna duó volt.
Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, hogy a keddi elnökségi ülés után válik véglegessé a vb-n induló csapat összeállítása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06