Csúcstámadás
Leereszkedett a Nanga Parbatról a Török Zsolt vezette romániai expedíció
Sikeresen leereszkedett a 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette romániai expedíció, amely pénteken feljutott a Himalája 8125 méteres Nanga Parbat csúcsára.
2013.07.20 23:53MTI
Fotó: MTI
Kiderült, hogy valamivel társai - Marius Gane, Török Zsolt és Aurel Salasan - után, pénteken Teo Vlad is feljutott a csúcsra. Az expedíció ötödik tagja, Adamcsek Brúnó akklimatizációs gondok miatt nem vállalta csúcstámadást és már szerdán visszafordult - közölte szombaton Török Zsolt honlapján a hegymászó élettársa, Vincze Minerva.
A romániai csapat tagjai csütörtök éjjel kezdték meg a csúcsmenetet a 7500 méteren kialakított táborból, hogy több mint 8 óra mászás után meghódítsák a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatot, a Föld kilencedik legmagasabb, Pakisztán és Kasmír határán fekvő csúcsát. A Rupal-oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény - számolt be pénteken sikerükről a 4bakancs.com hegymászóportál.
Az ereszkedés során az első telefonhívás közép-európai idő szerint szombat hajnalban érkezett Török Zsolttól: addigra mindannyian szerencsésen leértek a 7500 méteren hagyott sátraikig. Mivel azonban Teo és Marius sátra távolabb volt tőle, Zsolt még nem tudta biztosan, hogy a többiektől kissé lemaradt Teo is felért-e csúcsra.
Az expedíció vezetője azt mondta, nagyon fáradtak, de jól vannak. Akkor még egy nagyon veszélyes jeges szakasz állt előttük, de a szombat esti telefonhíváskor Török Zsolt már arról számolt be, hogy mind a négyen szerencsésen elérték a hármas tábort.
A csúcshódítás komoly mászóteljesítmény, hiszen ezen az útvonalon - Rupal-oldal, Schell-útvonal - még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott itt. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


