Tervezhetik a Millenáris Velodromot is
Meghívásos közbeszerzési eljárás az új Puskás Stadion tervezésére
A világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény.
2013.07.02 11:19MTI
Fotó: MTI
Meghívásos közbeszerzési eljárás indul az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére, a Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló Millenáris Velodrom tervezésére pedig nyílt nemzetközi tervpályázatot ír ki a Nemzeti Sportközpontok (NSK).
Az NSK keddi közleménye szerint a két létesítménynél lezárult a rekonstrukció megkezdéséhez szükséges szerzői jogi vizsgálat, s mivel a Velodrom esetében "nem állapítható meg a tervek jogtulajdonosának kiléte", nyílt nemzetközi építészeti tervpályázat indul a tervek elkészítésére. A kiírás pontos részleteiről a közeljövőben születik döntés.
Az új Puskás Stadionnál egyértelműen be lehet azonosítani a tervek jogtulajdonosát, így a törvényi előírásoknak megfelelően a meghívásos közbeszerzési eljárásra az eredeti terveket készítő Középülettervező Vállalat jogutódja, a Közti Zrt. kapott meghívást.
Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos április 23-án jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, ugyanis "stadion a stadionban" koncepcióval a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése várhatóan a jövő év végén kezdődhet, és a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


