Erősítéseken dolgozik
Man. City: Aguero marad, új társakat kap
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester City vezérigazgatója, Ferran Soriano kijelentette, hogy Sergio Aguero, a csapat talán legértékesebb játékosa biztosan marad a klubnál.
2013.05.25 08:50ma.hu
A Citynél biztosak abban, hogy az argentin csatár nem fog távozni idén nyáron, hiszen erről nem értesítette a vezetőket. Aguero jól is érzi magát, folyamatosan játszik – már ha egészséges –, csapatával a bajnoki címért harcolhat, valamint a Bajnokok Ligájában is pályára léphet.
„Ezzel kapcsolatban egyértelműen tudok nyilatkozni: Sergio nem fog távozni” – mondta Soriano brit riportereknek. „Volt egy beszélgetésünk a játékossal és ügynökével, amikor rengeteg dolgot megbeszéltünk, és sosem tapogatóztak a váltás lehetőségéről. Ugyanakkor még ajánlatot sem kaptunk érte, de ha ez meg is történne, határozott nem lenne a válaszunk.”
A 24 éves csatár 2011 nyarán csatlakozott a „polgáriakhoz”, és első szezonjában 30 találatig jutott. Az idei szezon már kevésbé sikerült jól a számára, hiszen több alkalommal is sérült volt, 12 gólt lőtt.
A 2012/13-as bajnoki kiírásban második helyen záró City már az erősítéseken dolgozik. Mint ismert, Roberto Mancinit a közelmúltban menesztették, és a fogadási tippek alapján a spanyol Malaga volt vezetőedzője, Manuel Pellegrini a legesélyesebb a manchesteriek kispadjára.
A brit foci hírek leginkább Edinson Cavani (Napoli), Fernandinho (Sahtar Doneck) és Isco (Malaga) érkezéséről írnak. Soriano konkrétumokat nem árult el, csak annyit, hogy biztosan lesznek érkezők.
„Igen, közel állunk ahhoz, hogy új játékosokat szerződtessünk” – mondta az üzletember. „Olyan labdarúgók megszerzésére törekszünk, akik segíteni tudnak nekünk a fejlődésben. Már a tárgyalások végső fázisaiban vagyunk néhány játékost illetően, ám ez valamikor egy hetet,valamikor három hónapot is igénybe vehet.”
Soriano hozzátette, már novemberben elkezdték a játékosok felkutatását, így mára teljes képet kaptak arról, kiket is szeretnének leigazolni a nyáron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06