Muller győzött
Túraautó-vb - Michelisz második a Hungaroringen
Az utolsó négy körben - több tízezer hazai szurkoló buzdításától kísérve - folyamatosan közeledett Mullerhez, rutinos riválisának azonban sikerült megőriznie az első helyet.
2013.05.05 13:27MTI A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 28 esztendős pilóta a második pozícióból startolt, és a gördülő rajtnál majdnem el tudott menni az élről indult francia Yvan Muller (Chevrolet Cruze) mellett, az első kanyarnál azonban mégis kénytelen volt besorolni a háromszoros vb-győztes mögé.
Michelisz ezután remek versenyzéssel tartotta pozícióját, majd az utolsó négy körben - több tízezer hazai szurkoló buzdításától kísérve - folyamatosan közeledett Mullerhez, rutinos riválisának azonban sikerült megőriznie az első helyet.
"A rajtnál nagyon igyekeztem, de a külső ívről lehetetlen volt megelőzni Yvant, aki remekül védekezett" - mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón Michelisz Norbert, és hozzátette, szerette volna, ha előtte haladó ellenfele hibázik, de egy háromszoros világbajnok ritkán tesz ilyen szívességet a mögötte érkezőknek.
"A rengeteg néző miatt sajnálom, hogy nem sikerült megnyernem a futamot, ugyanakkor a második helynek nagyon örülök" - fogalmazott a magyar versenyző, aki azt is elárulta, hogy a verseny bizonyos szakaszaiban muszáj volt kímélnie a gumikat, ezért nem hajtotta jobban a Hondát.
A vb-pontversenyben a futam előtt 26 ponttal 12. Michelisz ezzel az eredménnyel további 18 pontot szerzett.
A WTCC magyarországi fordulójának második futamát 14.50-től rendezik meg.
Az 1. futam végeredménye:
1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 23:17.125 perc (12 kör)
2. MICHELISZ NORBERT (Honda Civic) 0.617 másodperc hátrány
3. Gabriele Tarquini (Honda Civic) 12.670 mp h.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06