Lassan a célegyenesbe érnek...
Murray és Szafin is a nyolc között Wimbledonban
Drámai csatában, öt szettes mérkőzésen múlta felül a hazaiak él játékosa, Andy Murray a francia Richard Gasquet-t, s ezzel bejutott férfi egyesben a negyeddöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon, Wimbledonban.
2008.07.01 09:08MTI/ ma.huLehet, hogy a szakértő hazai közönség vágya teljesül, és látnak a verseny hajrájában angol versenyzőt? Vagy angol győztest? A fiatal tehetség Murray ugyanis nagyon jó formát mutat eddig, és ami jó jel a hazai közönségnek, hogy a szupertehetséges fiatal teniszező a Gasquet elleni mérkőzésen azt is bebizonyította: tud küzdeni is.
Eddig a legtöbb kritikát azért kapta Murray, mert sok esetben flegmán, túl lazán vette a mérkőzéseket, most azonban valóban a sírból hozta vissza mérkőzést, óriási erőtartalékokat mozgósítva. A 12. helyen kiemelt Murray sikere bravúros volt, hiszen az első két szettet elbukta, s a harmadikban 4:5-nél nyolcadikként rangsorolt ellenfele a meccsért adogathatott.
A skót klasszis azonban felállt a padlóról és a center pálya 15 ezer nézőjének biztatása közepette győzött. Szintén a nyolc közé jutott az orosz Marat Szafin, aki a 13. helyen kiemelt Stanislas Wawrinkát verte négy játszmában.
Eredmények, nyolcaddöntő:
férfiak:
Murray (brit, 12)-Gasquet (francia, 8.) 5:7, 3:6, 7:6 (7-3), 6:2, 6:4 Szafin (orosz)-Wawrinka (svájci, 13.) 6:4, 6:3, 5:7, 6:1 Clement (francia)-Cilic (horvát) 6:3, 7:5, 6:2 Schüttler (német)-Tipsarevic (szerb) 6:4, 3:6, 6:4, 7:6 (7-4) Federer (svájci, 1.)-Hewitt (ausztrál, 20.) 7:6 (9-7), 6:2, 6:4 Nadal (spanyol, 2.)-Juzsnyij (orosz, 17.) 6:3, 6:3, 6:1 Lopez (spanyol, 31.)-Bagdatisz (ciprusi, 10.) 5:7, 6:2, 3:6, 7:6 (7-4), 8:6 Ancic (horvát)-Verdasco (spanyol, 22.) 3:6, 4:6, 6:3, 6:4, 13:11
nők:
A. Radwanska (lengyel, 14.)-Kuznyecova (orosz, 4.) 6:4, 1:6, 7:5 Gyementyjeva (orosz, 5.)-Peer (izraeli, 24.) 6:2, 6:1 S. Williams (amerikai, 6.)-Mattek (amerikai) 6:3, 6:3 V. Williams (amerikai, 7.)-Klejbanova (orosz) 6:3, 6:4 Vaidisova (cseh, 18.)-Csakvetadze (orosz, 8.) 4:6, 7:6 (7-0), 6:3 Csie Cseng (Zheng Jie, kínai)-SZÁVAY (15.) 6:3, 6:4 Petrova (orosz, 21.)-Kudrjavceva (orosz) 6:1, 6:4
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06