Londoni ezüstérmes
Visszaeső - tíz évre eltiltották az orosz diszkoszvetőt
A VFLA honlapján azt közölte, hogy a sportoló szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonra bukkantak.
2013.04.30 15:17MTIAz Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) visszaesőként tíz évre eltiltotta a tavalyi, londoni olimpián ezüstérmes diszkoszvetőt, Darja Piscsalnyikovát, akinek egy tavaly májusi doppingellenőrzésen adott mintájában az újbóli vizsgálat során tiltott szert találtak.
A VFLA honlapján azt közölte, hogy a sportoló szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonra bukkantak.
A 27 éves Piscsalnyikova már korábban is lebukott egyszer, emiatt 2008 júliusától 2011 áprilisáig nem versenyezhetett.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) már decemberben, a teszteredmény nyilvánosságra kerülését követően felfüggesztette a diszkoszvető versenyzési jogát, és a sportolót várhatóan megfosztják majd a londoni ezüstjétől.
A brit fővárosban a horvát Sandra Perkovic nyerte a női diszkoszvetők küzdelmeit. Piscsalnyikova kizárása esetén a kínai Li Jan-feng lesz az ezüst-, a kubai Yarelys Barrios pedig a bronzérmes.
A VFLA még egy eltiltásról döntött kedden: a 800 méteren olimpiai hatodik futó, a 23 esztendős Jelena Arsakova két évig nem versenyezhet, miután egy doppingellenőrzés során "abnormális értékeket" produkált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06