Szolidabb győzelem
Vízilabda. MOL kupa: A magyarok végeztek az élen
A magyar női vízilabda-válogatott nyerte a Mol Kupát, miután a négycsapatos, körmérkőzéses nemzetközi torna szombati zárófordulójában is győzött a margitszigeti Széchy uszodában.
2008.06.30 08:36MTIA jövő héten kezdődő Európa-bajnokságra és a pekingi olimpiára készülő magyar együttesnek ezúttal - szemben a hétközi, leányfalui barátságos mérkőzéssel, amelyen 20 góllal diadalmaskodott - be kellett érnie jóval kisebb különbségű sikerrel a magyar szakember, Fekete Szilveszter irányította szigetországi gárda ellen.
A szolidabb győzelmet magyarázza egyfelől, hogy több alapember, így a csapatkapitány Stieber Mercedes, a kapus Sós Ildikó, továbbá Valkay Ágnes és Szremkó Krisztina sem játszott, s többen a tartaléksorból előlépve kaptak lehetőséget, másfelől a britek nemcsak lelkesek voltak, hanem nagyon fegyelmezetten védekeztek is.
A nagyobb arányú győzelem elmaradásában szerepe volt továbbá annak, hogy sok helyzetét elpuskázta a házigazda válogatott, számos lövés a kapufán landolt a háló helyett, azzal összefüggésben is, hogy munkából, azaz még mindig megterhelő edzések közepette játszotta végig a tornát. A formába hozás, a játék finomítása még a következő napok feladata lesz.
Eredmény:
Magyarország - Nagy-Britannia 9-5 (2-1, 0-1, 4-2, 3-1),
a magyar góldobók: Bujka, Kisteleki, Pelle 2-2, Szücs, Drávucz, Tóth 1-1.
A szombati másik mérkőzésen:
Németország-Franciaország 13-9 (4-3, 4-2, 3-2, 2-2)
A Mol Kupa végeredménye:
1. Magyarország 6 pont,
2. Németország 4,
3. Franciaország 2,
4. Nagy-Britannia 0
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


