Összetűzés
Súlyos testi sértés a DVTK-FTC meccs után
Szurkolók tűztek össze Miskolcon vasárnap este, a DVTK-FTC NBI-es labdarúgó-mérkőzés után.
2013.04.21 23:32MTIDobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte: két embert állítottak elő és vettek őrizetbe. A rendőrség tájékoztatása szerint azonnal elfogták és előállították azokat a hazai futballhuligánokat, akik az április 21-én Miskolcon megrendezett DVTK-FTC labdarúgó-mérkőzést követően hazafelé tartva gépkocsijukból kiszálltak és vendégszurkolókat provokáltak.
A két férfi provokációja tettlegességig fajult, két vendégszurkoló és az egyik hazai megsebesült. Miután a provokálók érzékelték, hogy a vendégszurkolók túlerőben vannak, bemenekültek egy lakóházba, amelyet megrongáltak; a lakóknak nem volt köze az esethez.
A rendőrjárőrök elfogták, majd őrizetbe vették a két garázdát. Súlyos testi sértés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak ellenük büntetőeljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


