Visszatérés
Janics Natasa: jó formában vagyok, van önbizalmam
A 200 és az 500 egyes kulcsfontosságú, ez ugyanis megalapozhatja a csapatba kerülést, mert a páros és a négyes sincs kizárva.
2013.04.10 21:02MTIElsősorban az egyesre koncentrál Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, ugyanakkor annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy párosban, vagy négyesben legyen majd ott az év kiemelkedő versenyein.
"Örülök, hogy jó formában vagyok, van önbizalmam, mert jól mennek az edzések - mondta Janics a Sport TV Mai Helyzet című műsorában szerdán. A 30 éves sportoló - aki márciusban jelentette be, hogy korábbi terveitől eltérően mégsem szülőhazájában, Szerbiában, hanem továbbra is Magyarországon kíván versenyezni - hozzátette: Győrben, új klubjában főként fiatalokkal készül, így a példakép szerepét is be kell töltenie.
"Fiatal koromban én is Győrben edzettem Svidró József kezei alatt. Edzettem idősebbekkel, tudom, milyen fontos volt számomra, hogy láthattam Kőbán Ritát, hogyan edz, miként fogja a lapátot, mit csinál" - tette hozzá Janics. A kajakos terveiről a szóvivője, Farkas Dávid beszélt. Amint azt elmondta, Janics az első Világkupa-versenyeken Storcz Botond szövetségi kapitány döntése értelmében még nem indulhat, ám az első válogatón már kiharcolhatja a helyét a csapatban, majd júliusban, egy újabb válogatón a vb-részvételét is bebiztosíthatja.
Hozzátette: a 200 és az 500 egyes kulcsfontosságú, ez ugyanis megalapozhatja a csapatba kerülést, mert a páros és a négyes sincs kizárva.
Kapcsolódó írások:
- Janics kedden már Győrben edzett
- Janics Natasa Győrben kajakozik tovább
- Janics jelenleg nem tagja a válogatottnak
- Janics Magyarországon folytatná pályafutását
- Ábrahám: Douchev-Janics házassági trükközése elmérgesítené a viszonyt
- Janics Natasa két évig nem versenyezhet
- Douchev-Janics Natasáért péntekig kell fizetniük a szerbeknek
- Egyelőre nem érkezett pénz a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez
- Janics cáfolja, hogy Bulgáriába tartana
- A menedzser szerint Janics nem akar két évet kihagyni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06