U17-es Eb-selejtező
Ráadásgóllal csúsztak le a magyarok az Eb-ről
Ráadásban esett góllal mentette döntetlenre a svéd válogatott a magyarok elleni vasárnapi mérkőzését az U17-es Európa-bajnoki selejtezőn, Telkiben, ezzel az északi csapat jutott be a szlovákiai kontinenstorna nyolcas döntőjébe.
2013.03.31 16:43MTIA találkozót mindkét együttes hat ponttal kezdte, de a svédek jobb gólkülönbséggel érkeztek, így nekik a döntetlen is elég volt az Eb-részvételhez. A hazai válogatott a 2. percben vezetést szerzett, ezt követően jól is játszott. A második félidőben aztán jobbára a svédek támadtak, akik a 81. percben egy szöglet nyomán megszerezték az egyenlítő találatot. Ebben a korosztályban 80 percig tart egy mérkőzés.
U17-es Eb-selejtező, elitkör: 3. (utolsó) forduló:
Magyarország-Svédország 1-1 (1-0)
Az úgynevezett elitkör magyarországi tornájának utolsó játéknapján a magyar-svéd mérkőzéssel egy időben, Tatabányán a finn és a fehérorosz válogatott játszott volna egymással, de az európai szövetség illetékesei játékra alkalmatlannak ítélték a pályát, ezért a meccset nem rendezték meg. A találkozónak a továbbjutás szempontjából nem volt tétje, ezért született az a döntés, hogy az elmaradt összecsapást nem pótolják a csapatok.
Korábbi eredmények:
Csütörtökön játszották:
Magyarország-Fehéroroszország 3-0
Svédország-Finnország 5-0
Kedden játszották:
Magyarország-Finnország 3-2
Svédország-Fehéroroszország 4-1
A végeredmény:
1. Svédország 7 pont/3 mérkőzés (10-2),
2. Magyarország 7/3 (7-3),
3. Finnország 0/2 (2-8),
4. Fehéroroszország 0/2 (1-7)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06