NBA
Kikapott a Thunder a Minnesota Timberwolves otthonában
A Nyugati főcsoport első helyéért küzdő Oklahoma City Thunder meglepetésre nyolc ponttal kikapott a konferencia egyik leggyengébb csapatának számító Minnesota Timberwolves otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.
2013.03.30 11:16MTIA Thunderen az sem segített, hogy Kevin Durant 36 pontig jutott.
A nap rangadóját San Antonióban vívták, ahol a nyugati első Spurs a negyedik Los Angeles Clipperst fogadta. A meccs rosszul kezdődött a hazaiak szempontjából, mivel egyik legjobbjuk, Manu Ginóbili nyolc perc elteltével megsérült, s már nem is tudott visszatérni a pályára. A Spurs ennek ellenére jól jött ki a végig szoros küzdelemből, s elsősorban Tim Duncan 34 pontjának köszönhetően két ponttal győzött: a 36 éves kosaras 2.2 mp-cel a vége előtt dobott egy kétpontost, majd egy büntetőt, amivel fordított csapata.
Két nappal a 27 meccsen át tartó győzelmi sorozatának megszakítása után a ligaelső, címvédő Miami Heat nagyon sima sikert aratott a New Orleans vendégeként. A floridai együttesben ezúttal is LeBron James villogott, 36 pontot szerzett együttese 108 pontjából.
Eredmények:
Orlando Magic-Washington Wizards 97-92
Boston Celtics-Atlanta Hawks 118-107
New York Knicks-Charlotte Bobcats 111-102
Detroit Pistons-Toronto Raptors 82-99
Cleveland Cavaliers-Philadelphia 76ers 87-97
Memphis Grizzlies-Houston Rockets 103-94
New Orleans Hornets-Miami Heat 89-108
Minnesota Timberwolves-Oklahoma City Thunder 101-93
San Antonio Spurs-Los Angeles Clippers 104-102
Denver Nuggets-Brookly Nets 109-87
Portland Trail Blazers-Utah Jazz 95-105
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


