Hoki
Hetényi szociális munkával vezekelne a szexuális zaklatásért
Szociális munkát vállal, többek között ily módon szeretné helyre hozni hibáját Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa.
2013.03.28 16:57MTIMiután a Magyar Jégkorong Szövetség hétfőn úgy határozott, hogy a játékos részt vehet a világbajnoki felkészülésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott csütörtöki közleményben a hálóőr úgy fogalmazott: mindent megtesz annak érdekében, hogy a szurkolók és a szövetség megelőlegezett bizalmát megszolgálja.
"Mindezek mellett továbbra is fenntartom, hogy egy sportolónak, így nekem sem megengedhető ez a viselkedés. Célom, hogy teljesítményemmel az ország és a csapat hasznos tagjává válhassak" - olvasható Hetényi közleményében.
A 25 éves sportoló hozzátette: a felkészülés alatt szabadidejében önkéntes munkát vállal fogyatékos- vagy idősotthonban. "Ezzel szeretném hibámat helyrehozni és a fiatalabb sporttársaim számára is jó példával elől járni. Húsvét előtt bizonyára sokan megértik, hogy van +bűn, bűnhődés és megbocsájtás+."
A Gwinnett Daily Post című lap a múlt hét keddjén közölte, hogy az Orlando Solar Bears csapatában játszó Hetényi egy duluth-i bárban erősen ittas állapotban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett, mígnem a személyzet a földre teperte. Az újság megszerezte az incidensről készült rendőrségi jegyzőkönyvet, eszerint Hetényi őrizetbe vétele után, megbilincselve a rendőrautóban is dühöngött, köpködött.
Az eset után az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears jelezte: szerződést bontott a kapussal, és erről értesítette az American Hockey League-ben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermen együttesét is.
Hetényi tagadta a vádakat, korábbi közleményében pedig jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki, s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják. Hozzátette, "végtelenül sajnálja", hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, a csapatára és legfőképp a hazájára.
A divízió I-es budapesti világbajnokság április 14-én rajtol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


