Próbál a nyolc közé jutni a Madrid
Giggs 1000-edszer lép pályára a Real ellen!
Az európai labdarúgás csúcssorozatát eleddig kilenc alkalommal megnyerő Real Madrid vagy a korábban háromszor első Manchester United esik ki a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában? - ez a fő kérdése a keddi futballnapnak, amikor is rajtolnak a BL nyolcaddöntőjének visszavágói.
2013.03.04 11:50MTIA spanyol királyi gárda és az angol elitcsapat manchesteri összecsapásának a hazaiak vágnak neki nagyobb eséllyel, miután az első meccsen vendégként 1-1-et játszottak a Santiago Bernabéu Stadionban. Amellett huzamos ideje kiváló formának örvendenek, amit legutóbb a hétvégi bajnokin igazoltak vissza 4-0-ra verve a Norwich City együttesét, miáltal tovább szilárdították vezető helyüket a Premier League-ben. Ráadásul az Old Traffordon, a mellettük jóban-rosszban rendületlenül kitartó hívek minden bizonnyal a szokásos fergeteges buzdítással segítik majd az elnyűhetetlen mester, Sir Alex Ferguson irányította Vörös Ördögöket, akiknél 1000. (!) tétmérkőzésén léphet pályára a klubhűség mintaképe, a 40. életévében is remeklő walesi Ryan Giggs.
Az egykori manchesteri kedvenc, a portugál Cristiano Ronaldo ugyanakkor most már a Real Madridot erősíti, s a blancók mellett elkötelezettek leginkább tőle vár(hat)ják a továbbjutást érő eredmény kicsikarását. A spanyol csapat háza táján módfelett bizakodó a hangulat, főleg azok után, hogy néhány nap leforgása alatt előbb a Király Kupa elődöntőjében (3-1), majd a most hétvégi bajnokin (2-1) is legyűrték az ősi riválist, a Primera Divisiónban amúgy toronymagasan vezető FC Barcelonát, ami akkor is jelentős futballhaditett, ha a katalán élcsapat egy ideje a visszaesés egyértelmű jeleit mutatja.
"A csapat erkölcsi tartását, egységét szilárdítják az ilyen győzelmek, ráadásul éppen egy olyan roppant nehéz fellépés előtt, mint amilyen a Manchester United otthonában vár ránk" - bölcselkedett a Real világ- és Európa-bajnok védője, Sergio Ramos. A spanyol állami televíziónak nyilatkozva hozzátette, hogy a két El Clásico, a Barca elleni sikerek után azzal a meggyőződéssel játszanak majd, hogy - a kiváló riválisnak járó minden tiszteletük ellenére - nyerhetnek angol földön.
A nyolcaddöntős visszavágók első napján lép pályára a Borussia Dortmund és Sahtar Donyeck is. Ebben a párban a németek startolhatnak kedvezőbb helyzetből, hiszen az ukrajnai nyitányon 2-2-re végeztek keddi vendégeikkel. A házigazdák azonban egyáltalán nem mehetnek biztosra, s még ha a német csapatokra jellemző elánnal és elszántsággal küzdik is végig a meccset, akkor sem garantált a diadal a szintén rendkívül harcos donyecki gárdával szemben. A BL titkos esélyesei között emlegetett Dortmund az elmúlt időszakban belekóstolt a vereség ízébe is, amikor a honi kupában szerdán alulmaradt a Bundesligában (is) domináló Bayern München ellenében. Igaz, a hétvégi bajnokin viszont javított azzal, hogy legyőzte 3-1-re a sérült magyar irányítója, Huszti Szabolcs nélkül futballozó Hannovert.
A bajnoki idény elején tartó Sahtar ugyancsak sikeres főpróbát tartott: 4-1-re verte a Lucsk csapatát. Dortmundban persze egyetlen gólos győzelem is elegendő lenne számára, hogy a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé jusson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06