Napi sportösszefoglaló
Szalai: mennyből a pokolba - agyonvert Barcelona
A kupameccsek napja volt a keddi szerte Európában. A Real búcsúztatta a Barcát, Szalai Ádámék meg önmagukat fektették két vállra.
2013.02.26 22:55ma.huMegint Barca vereség
Ismét kikapott a Barcelona, ezúttal hazai pályán, mely kupabúcsút is jelentett a katalánoknak. A madridi 1-1 után Cristiano Ronaldo korai tizenegyesgóljával már a Real állt továbbjutásra, majd a meddő Barca fölény sem hozta meg a hazaiak egyenlítő találatát. Ellenben a második félidőben növelte előnyét a királyi gárda, Di Maria ültette hintába Puyolt, a Pintoról kipattanó labdát Ronaldo helyezte a hálóba. És még nem volt vége! Varane fejjel növelte a Real előnyét. A Barca a végén Jordi Alba találatával szépített, de a vége így is 1-3, továbbjutó 4-2-vel a Real Madrid.
Szomorú Mainz búcsú
Hiába vezetett már a 4. percben 2-0-ra a Mainz a Német Kupa negyeddöntőjében a Freiburg ellen, végül kikapott és így kiesett Szalai Ádám csapata. A Freiburg emberelőnybe került a második félidő közepén, azonban csak a rendes játékidő utolsó négy percében tudta egalizálni az állást. A hosszabbítás pedig a vendégeknek kedvezett, így 3-2-es győzelmével a Freiburg jutott a Német Kupa négy legjobb csapata közé.
Spanyol és lengyel ellenfél a kézi-Bl-ben
Elkerülte egymást két férfi kézilabda-csapatunk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A csoportelsőként továbbjutó MKB Veszprém a spanyol Ademar León otthonában kezdi a párharcot, míg a Pick Szeged az első meccsen a lengyel Kielcét fogadja. A negyeddöntőkre március közepén kerül sor.
Telt ház a derbin
Már biztos a telt ház a március 10-i Ferencváros-Újpest rangadón. A hazaiak számára fenntartott 15800 jegy pillanatok alatt elkelt, míg a vendégtábor 1400 bilétával rendelkezik. A találkozó a Fradi utolsó Nb1-es meccse lesz a jelenlegi stadionban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


