Bajnokok Ligája
A Schalke óvni fog Drogba miatt
A Schalke 04 labdarúgócsapata arra készül, hogy megóvja a szerdai, 1-1-re végződött Galatasaray elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mérkőzését Didier Drogba szerpelése miatt.
2013.02.21 15:17MTIHorst Heldt, a német együttes sportigazgatója, illetve Peter Peters gazdasági vezető jelezte, valószínűleg már csütörtökön elküldik óvásukat az európai szövetséghez (UEFA), s állásfoglalást kérnek Drogba játékjogával kapcsolatban.
Az elefántcsontparti támadót január végén igazolta le a Galatasaray, ám korábbi csapata, a kínai Shanghai Shenhua, amelyhez 2014-ig kötötte szerződés, panasszal élt ez ellen a nemzetközi szövetségnél (FIFA). A FIFA ugyanakkor múlt héten megadta az előzetes játékengedélyt a Galatának arra hivatkozva, hogy a sanghaji csapat az utolsó három hónapban nem fizette ki a játékos bérét, így szerződése semmisnek tekinthető.
A Schalke óvásában arra hivatkozik, hogy a szabályok szerint február 1-ig - a nemzetközi téli átigazolási időszak zárultáig - a törököknek rendezniük kellett volna Drogba papírjait, játékengedélyét, ám ez nem történt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


