Ünnepélyes keretek között
Felavatták a Vasas új edzőcsarnokát
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepélyes keretek között avatták fel kedden a Vasas Sport Club új edzőcsarnokát.
2012.12.04 19:46MTIA kormányfő beszédében hangsúlyozta: ez a beruházás is mutatja, hogy a kormány nem csak a labdarúgásra áldoz jelentős összegeket. Hozzátette, hamarosan a többi sportág is sorra kerül, példaként az úszást hozta fel.
Orbán Viktor leszögezte, hogy a sport támogatása rendkívül fontos a kormány számára a gazdasági válság idején is, mivel a "válság utáni világra" is fel kell készülni.
"Nekünk most az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszacsábítsuk a fiatalokat a sportpályákra. A fiatalok közel egyharmada sportol csak rendszeresen egy olyan országban, amely az olimpiákon szerzett érmek tekintetében a nyolcadik a világon" - jelentette ki, majd a sportfejlesztésekről elmondta, hogy a 2012/13-as idényre már 48 milliárd forintnyi összeget hagytak jóvá.
Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt, amelynek hetven százalékát a társaságiadó-kedvezményekből (TAO) befolyt összegek biztosították, a fennmaradó harminc százalékot pedig a kormány támogatása adta. Ezzel a bővítéssel együtt a Fáy utcában több mint 1,3 milliárd forint állami vagyont növelő sportcélú beruházás valósult meg az elmúlt években.
A kézilabdacsarnok bővítése során egy kétszintes, összesen 2600 négyzetméter területű edzőcsarnokot építettek meg a Fáy utcában. A földszinten ökölvívóterem és egy erősítőterem is helyet kapott, az emeleten pedig egy szabványméretű kézilabdapályát használhatnak a fiatalok.
Az edzőcsarnok tökéletes kiegészítése a meglévő versenycsarnoknak, mivel így a terület összességében alkalmas nagyobb utánpótlás- és felnőttversenyek megrendezésére mind csapat-, mind egyéni sportágakban.
Az eseményen több vezető tisztségviselő mellett részt vett Tarlós István főpolgármester és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


