Megmaradt a becsület
A Debrecen labdarúgó csapata nyerte a Magyar-kupát
Habár mérkőzést is játszottak (méghozzá kupadöntő visszavágót) a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban, ma este más játszotta a főszerepet Debrecenben. A múlt heti 7-0-s debreceni győzelem után nem sok szakmai hozadéka lehetett a mai visszavágónak.
2008.06.05 08:00ma.huVolt itt ünneplés, Dzsudzsák Balázs-köszöntés, év legjobb debreceni labdarúgója díj átadás, és… Hát igen, játszott egymással a Debrecen meg a Honvéd egy visszavágót, amelynek nem sok értelme volt. Habár. Még ebben a helyzetben is volt motivációja mindkét csapatnak.
A hazai gárda értelemszerűen szerette volna minél igényesebb produkcióval kiszolgálni közönségét, míg a vendégek szerették volna megőrizni a méltóságukat. Nos, ha ezt az elvárást vesszük alapul, végül is eredményes estét zártunk. A Debrecen győzött, a Honvéd pedig minimális különbséggel kapott ki. DVSC – Honvéd: 2:1 (0-1).
Az első félidőben többet birtokolta a labdát a hazai csapat, a Honvéd láthatóan a kontrákra épített, és bár nem klasszikus kontratámadásból, de megszerezte a vezetést, és a szünetben előnyben mehetett az öltözőbe. A második félidőre megrázta magát a Debrecen, és két gyors góllal megfordította a mérkőzést. Ha jobban összpontosítanak a Honvéd támadói, akár még nyerhettek is volna, hiszen több nagy helyzet adódott a debreceni kapu előtt.
Sokkal többet nem nagyon tudunk elmondani erről az összecsapásról, hacsak annyit nem: jövőre szeretnénk egy hangyányival többet izgulni, amikor eldől a kupa sorsa. Merthogy ez idén nem igazán sikerült. A Debrecen csapata kettős győzelemmel, 9-1-es gólaránnyal hódította el a Magyar Kupát.
Fotó: MTI
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


