Labdarúgó NB I
Elfogadták a Kecskemét vezetőedzőjének lemondását
Elfogadta Török László vezetőedző vasárnapi lemondását a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE vezetősége.
2012.09.17 22:00MTIA klub honlapjának beszámolója szerint a hétfői megbeszélések eredményeként az egyesület továbbra is számít a szakemberre korábbi minőségében, így az utánpótlás területén szakmai igazgatóként és a helyi akadémia irányítójaként folytatja korábban elkezdett munkáját.
"A mai naptól az első csapat szakmai munkájáért megbízottként Szabó István felel, segítői továbbra is Visinka Ede és Erdei Sándor lesznek" - mondta Rózsa Pál tulajdonos.
"A csapat élén az irányításom alatt elvégzett munka nem hozta meg a vezetés és a szurkolók által elvárt, de a magamtól is megkövetelt eredményt. Mivel számomra is fontos a KTE jövője, úgy érzem, itt az ideje a váltásnak, mert új impulzus, más szemlélet elindíthatja a csapatot a sikerek útján" - indokolta lemondását Török.
A Kecskemét hét forduló után öt ponttal a 14. helyen áll a tabellán.
Vezetőedző-váltások az OTP Bank Liga 2012/13-as idényében:
2012. augusztus 1.: Kis Károly helyett Máté Csaba (Paks, ideiglenesen)
2012. augusztus 20-21.: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz (FTC)
2012. augusztus 27.: Bene Ferenc helyett Kovács László (Pápa, ideiglenesen)
2012. augusztus 30.: Máté Csaba helyett Tomislav Sivic (Paks)
2012. szeptember 1.: Kovács László helyett Zsivóczky Gyula (Pápa)
2012. szeptember 17.: Török László helyett Szabó István (Kecskemét, megbízottként)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


