Véget ért a Debrecen uralma!
Magyar bajnok az MTK
Az MTK Budapest a labdarúgó Soproni Liga bajnoka, miután a 29. fordulóban 3-0-ra nyert a REAC vendégeként és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az őt üldöző Debrecennel szemben.
2008.05.27 15:11MTIGarami József csapatának egy fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az előnye. Mivel azonban a záró körben az MTK ellenfele a kizárt Sopron, a fővárosiak játék nélkül kapnak három pontot 3-0-ás gólkülönbséggel, így a debreceniek akkor sem érhetik utol őket, ha szombaton nyernek az Újpest ellen.
A fővárosiak 23. alkalommal lettek aranyérmesek az élvonalban. „Nálunk nem játszanak itthoni viszonylatban akkora sztárok, mint a riválisoknál. A bajnoki aranyérmet annak köszönhetjük, hogy fiatal csapatunk beérett, a szezon nagy részében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk” – mondta Garami József, az MTK Budapest szakmai igazgatója.
„A közvetlen riválisok ellen jó eredményeket értünk el, hiszen kétszer megvertük a Debrecent, az Újpest ellen pedig egy győzelem és egy döntetlen volt a mérlegünk. Van azonban még tanulnivalónk is, ami pontosan látszott a mai meccsen is, hiszen az első félidőben kapkodva, nagyon idegesen játszottunk. Szerencsére a szünetben sikerült rendet tenni a fejekben és a folytatásban már úgy teljesítettünk, ahogy az elejétől kellett volna.” – tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


