Az első felvonás a Szuperkupáért
Csütörtök este a 220. El Clásico következik
A szokásosnál is pikánsabbnak ígérkezik a labdarúgó Spanyol Szuperkupa első, csütörtöki összecsapása (22:30 ó), amelyet a két ősi rivális, a kupagyőztes FC Barcelona és a bajnoki címvédő Real Madrid vív.
2012.08.22 15:41MTIA katalánoknál nemrég új korszak köszöntött be, ugyanis négy év után, 14 megnyert trófeával a háta mögött távozott Josep Guardiola vezetőedző, akinek helyét korábbi segítője, Tito Vilanova vette át. A 42 éves szakember irányításával a csapat első tétmérkőzésén vasárnap könnyedén győzte le a Real Sociedadot, most azonban az a Real Madrid lesz az ellenfél, amelynek vezetőedzőjével, José Mourinhóval már volt egy komoly afférja Vilanovának.
Egy évvel ezelőtt a Szuperkupa visszavágóján a madridi Marcelo brutálisan beleszállt a Barcelona frissen szerződtetett játékosába, Cesc Fabregasba, amiért azonnal kiállították. Ezt követően lökdösődés alakult ki a pályán, melynek során a hazaiak részéről David Villa, a fővárosiaktól pedig Mesut Özil kapott piros lapot. A tumultusban Mourinho belenyomta ujját Vilanova szemébe, majd később a sajtótájékoztatón is sértő megjegyzést tett rá.
Az eset kapcsán először mindkét trénert elmarasztalta a fegyelmi bizottság, végül azonban csak felfüggesztett büntetés lett a botrányból.
Az elmúlt szezonban egy rendkívül hosszú sorozat szakadt meg azzal, hogy a Real Madrid a Camp Nou Stadionban diadalmaskodott, ugyanis ez volt a Guardiola-éra egyetlen bajnoki veresége, amelyet az ősi riválistól szenvedett el, ráadásul a fővárosiak gyakorlatilag azzal a sikerrel biztosították be első helyüket.
"A csapat ugyanabban a felfogásban és stílusban játszik, mint Guardiola alatt. Továbbra is éhesek vagyunk a sikerre, és mindent meg akarunk nyerni" - nyilatkozta az aranylabdás Lionel Messi.
A Real a Valencia elleni 1-1-es döntetlennel kezdte az idényt, Cristiano Ronaldo természetesen elégedetlen volt az eredménnyel: "egyelőre még nem vagyok százszázalékos állapotban, de remélem, mihamarább visszanyerem a formámat."
Összességében a 220. El Clásico következik, a Real 87-86-re vezet a győzelmeket tekintve, emellett 46-szor született döntetlen. A mostani párharc visszavágóját jövő hét szerdán rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06