Megvertük az Európa-bajnokot
Görögverés után - Koeman büszke
Győzelemmel debütált a magyar labdarúgó-válogatott élén a nemrég kinevezett holland szakember, Erwin Koeman.
2008.05.26 07:07nb1.huA görögök felett aratott 3-2-es győzelem újból a csapat mellé állíthatja a szurkolókat, a kapitány szerint ugyanis van mire építeni. - Azt kell mondanom, hogy az első félidőben is jól játszottunk - mondta a mérkőzés lefújását követően Erwin Koeman.
- Könnyedén játszottunk, akár a grundon lettünk volna, és ha egy picit jobban odafigyelünk, akkor 0-0-lal tudtuk volna letudni az első félidőt. Ennek tekintetében az 1-0-s görög vezetés kudarcnak számít. A találkozó végén mindenkinek egyenként gratuláltam, nagyon fontos volt ez a győzelem a csapatnak és nekem is egyaránt.
Örülök, hogy egy támadó szellemű, agresszív gárdát láttam a pályán. Van mire építenünk, azonban most két nap pihenőt kapnak a srácok, aztán kedden újból elkezdjük a munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


