Vác kipipálva
Koeman győzelemmel mutatkozott be - jöhetnek a görögök
Kegyeibe fogadta az időjárás azokat a futballbarátokat, akik kilátogattak a válogatott váci edzőmeccsére.
2008.05.22 07:10nb1.huKellemes napsütésben kezdhettek így a csapatok, s nem volt meglepő, hogy a Koeman-csapat irányította a játékot. Ránézésre egyből feltűnt, nemzeti csapatunk egyik gerincét a Matthäus-féle gárda, a másik felét a Várhidi-csapat alkotta.
Játékosaink rövid passzos, sokmozgásos játékkal igyekeztek zavart kelteni a váciak kapuja előtt. A vezetést Hajnal Tamás baloldali szabadrúgása után Juhász Roland szerezte meg, négypercnyi játék után, de utána már csak helyzeteket tudtak kidolgozni Gera Zoltánék.
A szünetben Erwin Koeman alaposan felforgatta a csapatát, valamelyest élénkebb is lett a játék, s a gólok is sűrűbben potyogtak: a válogatottunk fölényes, négygólos győzelméhez az újonc Koltai Tamás és Orosz Péter, valamint Ferenczi István is hozzájárult egy-egy találattal. A teljességhez hozzátartozik, hogy félidőben a váci mester, Verebes József lecserélte az egész csapatát.
Első félidő: Fülöp - Bodnár, Vanczák, Juhász, Bodor - Dárdai, Vadócz - Gera, Hajnal, Huszti - Priskin
Második félidő: Köteles - Szélesi, Csizmadia, Juhász, Lőw - Dárdai, Bodor - Koltai, Orosz, Dzsudzsák - Ferenczi G: Juhász, Koltai, Ferenczi, Orosz
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


