EURO-2012
"Büszke vagyok a csapatomra" - Prandelli marad az olasz szövetségi kapitány
Cesare Prandelli marad a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében a spanyoloktól 4-0-s vereséget szenvedett olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2012.07.02 10:31MTI"A jövőm eldőlt. Semmi problémám nincs a szövetséggel vagy a vezetőséggel, sőt, kiváló a kapcsolatunk. Van tervünk arra vonatkozóan, hogy miként tudnánk előrelépni" - mondta a Parma és a Fiorentina korábbi mestere, aki azt követően vette át a nemzeti csapat irányítását Marcello Lippitől, hogy az olaszok a 2010-es világbajnokságon már a csoportkörben búcsúztak címvédőként.
Prandelli elismerte, hogy döntésében az Eb kijevi fináléjában elszenvedett vereség is szerepet játszott. Amint fogalmazott: így lehetetlen távozni.
A szakvezető a tízes skálán nyolcasra értékelte együttesének az egész tornán nyújtott teljesítményét. Szerinte az elején akadt néhány probléma, de aztán belelendültek. Olyan csoportból kellett továbbjutniuk, amelynek a címvédő és utóbb ismét győztes spanyolok is tagjai voltak, ezzel együtt néhány kiváló mérkőzést is játszottak a tornán.
A fináléban elszenvedett négygólos vereségről úgy vélekedett, csapata elsősorban fizikálisan nem tudott megfelelően regenerálódni a döntőre.
"Játékosaim nagyon keményen dolgoztak, megmutatták, tudnak egymásért küzdeni, és azt is, hogy képesek méltósággal veszíteni, tudják kezelni a nehézségeket. Büszke vagyok a csapatomra" - mondta Prandelli, akit a sajtótájékoztatón jelen lévő olasz újságírók tapssal búcsúztattak távozásakor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


