Kajak - kenu Eb
Kiss Tamás és Dobos András nem indul
A kenus Kiss Tamás és a kajakos Dobos András nem vehet részt a pénteken kezdődő kajak-kenu Európa-bajnokságon Zágrábban, mivel az előzetes nevezési listán nem szerepeltek, utólag pedig az európai szövetség nem engedélyezte indulásukat.
2012.06.22 09:40MTIStorcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az előzetes nevezési listát - melyen korlátozva volt a versenyzők száma - még a hazai válogató előtt kellett leadnia, s a két versenyző neve ezért nem szerepelt rajta.
A kapitány hangsúlyozta, meggyőződése szerint az európai szövetségnek el kellett volna fogadni Kiss és Dobos később leadott nevezését, a szervezet szabálytalanul járt el, ezért óvást nyújtott be a döntés ellen. A beadványt ugyanakkor valószínűleg elutasították, mivel csütörtök délutánig kellett volna választ adni rá, ám ez nem történt meg.
Kiss és Dobos kiválásának következtében három változás is történik az előzetesen tervezetthez képest: Kiss helyett Sarudi Pál indul majd a kenusok 5000 méteres távján, Sarudi helyére pedig Vasbányai Henrik kerül be az 1000 méteres négyesbe, míg kajak kettes 500-on Pintér Márk párja Dobos helyett Kugler Attila lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


