Foci,foci,foci!
Most először négy asszisztens segíti a bírókat
Az Európa-bajnokságok történetében először nem három, hanem - a Bajnokok Ligájához és az Európa Ligához hasonlóan - öt bíró tevékenykedik a mérkőzéseken.
2012.06.05 09:00MTIA játékvezetőt az eddigiekkel ellentétben nemcsak két partjelzője segíti, hanem az alapvonalnál is lesz két asszisztense. Utóbbiaknak elsősorban az lesz a feladatuk, hogy a büntetőterületen belüli szituációknál segítsék a vezetőbírót, illetve jelezzék, ha a labda túlhalad a gólvonalon. Az európai szövetség ezzel az olyan kínos helyzeteket szeretné elkerülni, mint ami a két évvel ezelőtti világbajnokságon történt, amikor is az angol Frank Lampard lövése után a keresztlécről a gólvonal mögé vágódott le a labda a németek elleni nyolcaddöntőben, a játékvezető ezt azonban nem vette észre, így nem adta meg a gólt. Az UEFA 2011 végén jelölte ki az Eb-n közreműködő 12 játékvezetőt és csapatukat, köztük a tavalyi Bajnokok Ligája-döntőt dirigáló Kassai Viktort. A magyar bírót az oldalvonalnál Erős Gábor és Ring György, az alapvonalnál Vad István és Bognár Tamás segíti. Az Európa-bajnokságra utazó játékvezetők: Howard Webb (angol) Stéphane Lannoy (francia) Wolfgang Stark (német) KASSAI VIKTOR Nicola Rizzoli (olasz) Björn Kuipers (holland) Pedro Proenca (portugál) Craig Thomson (skót) Damir Skomina (szlovén) Carlos Velasco Carballo (spanyol) Jonas Eriksson (svéd) Cüneyt Cakir (török)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06