Késve fizetett a klub egy focistának
Megbünteti a Vasast az MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa 700 ezer forint pénzbüntetést szabott ki az élvonalban maradásért küzdő Vasasra, mert Farkas Balázs futballistával szemben késedelmesen teljesítette szerződésben vállalt fizetési kötelezettségeit.
2012.04.25 10:19MTIAz MLSZ honlapja szerint a testület az OTP Bank Liga 25. fordulójának múlt szombaton játszott ZTE-Videoton (0-2) összecsapásán történtekkel kapcsolatban úgy határozott, hogy a zalaegerszegiek kiállított kapusát, Safet Jahicot, valamint csapattársát, Leon Panikvart augusztus 31-ig eltiltja a futballmérkőzésektől. Az első félidő hajrájában a játékvezető - az asszisztense jelzése nyomán - a Videoton javára ítélt büntetőt. Panikvar ezután a labdával mellkason lőtte a partjelzőt, a bíró azonban nem neki, hanem Milan Bogunovicnak mutatta fel a piros lapot, Jahic pedig emiatt vehemensen rátámadt a játékvezetőre, aki őt is kiállította. Az ft a keddi ülésén a valóban vétkes Panikvar - illetve Jahic - tettét szankcionálta.
A tanács döntése értelmében Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője a csapat soron következő három NB I-es bajnoki találkozóján nem ülhet le a kispadra, s az öltözőbe sem mehet be. A zalai szurkolók rendzavarása miatt a sereghajtó és már kiesett ZTE-nek 100 ezer forintot kell fizetnie.
A fegyelmi tanács Rajczi Pétert (Újpest) - mint visszaesőt - négy, Pekár Lászlót (Kecskemét) kettő, Korhut Mihályt (DVSC), Gohér Gergőt (Diósgyőr), Youcef Sekourt (Diósgyőr), Sváb Dánielt (FTC), valamint Vaskó Tamást (Fehérvár) pedig egy-egy bajnoki meccsre szóló eltiltással büntette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


