Módos Péter a nyolcaddöntőben
Birkózó Eb - Deák Bárdos Mihály már biztosan negyeddöntős
A kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában szereplő Deák Bárdos Mihály első két mérkőzését megnyerte, s így már a legjobb nyolc között van a belgrádi birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.
2012.03.10 16:25MTIMaróthy István, a magyar szövetség szakmai alelnökének tájékoztatása szerint a 37 éves, ötszörös világbajnoki ezüstérmes, 2001-ben Eb-győztes nehézsúlyú birkózó a selejtezőben a svéd Eddy Bengtssont, a legjobb 16 között pedig az olasz Rocco Daniele Ficarát verte nagyon magabiztosan, egyaránt két menetben. A tavalyi Eb-n bronzérmes, már biztos londoni olimpiai indulónak számító Deák Bárdos így készülhet a negyeddöntőre.
A nap másik két magyarja közül a szintén londoni kvótás, 55 kg-ban érdekelt Módos Péter villámgyorsan, mindkét menetben gyorsan 6-0-ig jutva búcsúztatta a szerb Kristian Gazdagot, a nyolcaddöntőben pedig a kétszeres junior világbajnok bolgár Alekszandar Kosztadinovval csap össze.
A 96 kg-os Rizmajer György szintén nyerni tudott a selejtezőben, a finn Timo Kalliót, a nyolcaddöntőben azonban kikapott a tavaly Eb-ezüstérmet nyert, világbajnoki hetedik örmény Artur Alekszanjantól. A magyar birkózó akkor folytathatja majd a vigaszágon a küzdelmeket, ha legyőzője a fináléig menetel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


