Félnek a balhétól
Brit megszállás Moszkvában
Csak néhány órára engedik Oroszországba a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjére érkező brit szurkolókat, a meccs után azonnal hazaküldik őket - így döntöttek a moszkvai városi közgyűlés illetékesei.
2008.05.03 09:16MTIAlekszej Szorokin, a rendezvény koordinátora elmondta: május 21-én a Manchester United-Chelsea mérkőzés után azonnal haza kell menniük a szurkolóknak, több okból is. Főként a brit szurkolók huligánkodásától tartanak, de nincs is Moszkvában elég szállodai szoba. Így két legyet ütnek egy csapásra, ha mindjárt hazaküldik őket.
Szorokin közölte, hogy a brit szurkolók 90 százaléka nem tölt majd egyetlen éjszakát sem az orosz fővárosban. A rajongók - akik várhatóan egyszerűsített eljárásban kapnak vízumot, de még az is lehet, hogy vízum nélkül utazhatnak - charterjáratokkal a délelőtti órákban érkeznek meg, a két csapat hívei más-más repülőtérre.
Onnan 900 autóbusz egyenesen a Luzsnyiki stadionba viszi őket, ahol a helyi éttermekben, bárokban ehetnek valamit, majd a meccs után újra a buszokba ültetik és kiviszik a repülőgépekhez a szurkolókat. A kommentárok szerint a terv első pillantásra nem látszik rossznak, de végrehajtásához 250 repülőgépre és csaknem ezer autóbuszra, valamint tartós szerencsére van szükség.
Oroszországban mindig nagy óvatosságot tanúsítanak a hatóságok még a köznapibb meccsek esetén is: a Zenit-Bayern München UEFA Kupa-mérkőzésre érkezett mintegy 200 német szurkolóra több mint 300 rendőr vigyázott Szentpéterváron.
A nagyobb moszkvai focieseményeken mindig hatalmas a rendőri készültség, s például a két csapat szurkolói, akik természetesen külön lelátókon foglalnak helyet, csak tribünönként, vezényszóra hagyhatják el a stadiont, hogy lehetőleg ne is találkozzanak egymással.
Az pedig már szinte természetesnek számít, hogy az ilyen rendezvények napján még a stadion környékén is betiltják a szeszesitalok árusítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


